Cégünkről

Cégünkről

A MIKROPAKK MI VAGYUNK

A Mikropakk-ot 1991-ben a jelenlegi ügyvezető igazgató édesapja, idősebb Fazekas Gábor alapította. Eleinte mikrovállalkozásként indultunk, mindössze három alkalmazottal, gyógyszeripari termékekhez gyártottunk kiváló minőségű szerszámokat. Id. Fazekas Gábor hamar felismerte a minőségi csomagolóanyagok iránti igényt az országban, ami akkoriban versenyelőnyt jelentett a Mikropakk ügyfeleinek, hiszen más szerszámokat Nyugat-Európából kellett importálni.

Gyorsan középvállalkozássá nőttünk, mivel a vállalat a szerszámgyártás mellett, műanyag termékek gyártásába is belekezdett. 1997-ben a Mikropakk egy 1800 m2-es telephelyre költözött Budapest egyik ipari negyedében.

2002-ben Fazekas úr fia vette át a cég vezetését, amely az évek során folyamatosan növekedett. A Mikropakk 2005-ben jelentős beruházást valósított meg a budapesti gyár, a SILVER, bővítésére, majd néhány évvel később a legújabb technológiákkal egy másik gyárat is létesített Salgótarjánban.

Büszkék vagyunk arra, hogy a Mikropakk családi vállalkozás maradt, és több mint 260 embert foglalkoztat. A budapesti székhelyű cég már több mint 3 évtizedes múltra tekint vissza a műanyag csomagolóiparban. Két generációval és több milliárd fröccsöntött termékkel később a fröccsöntési megoldások innovatív szállítójává váltunk nemzetközi szinten, miközben megőriztük a családi gondolkodásmódot. Jelenleg a vállalat több mint 100 automatizált fröccsöntőgépet használ, amelyek integrált alapanyag- ellátórendszert alkalmaznak nagynyomású, szűrt levegővel.

KÉT GYÁR EURÓPA SZÍVÉBEN

A Mikropakk gyorsan fejlődött, és 2005-re az első budapesti gyártóüzemünket 3.430 m2 -re kellett bővíteni. További 5 év múlva a gyors növekedésünk miatt egy zöldmezős gyárba fektetettünk be, majd második telephelyünk is megkezdte működését 2010-ben.

<highlight>Mikropakk SILVER</highlight> telephely és székhely, Budapest

Mikropakk SILVER telephely és székhely, Budapest

A SILVER a legkorszerűbb létesítményünk és egyben cégünk székhelye is Budapesten. Telephelyünkön precíziós alkatrészek készülnek, illetve próbagyártással és kísérletezéssel járó K+F projektekre fókuszálunk.

<highlight>Mikropakk BLACK</highlight> telephely, Salgótarján

Mikropakk BLACK telephely, Salgótarján

Az Észak-Magyarországon található BLACK telephelyünk a tömeggyártásra specializálódott, és évente több mint 1,3 milliárd fröccsöntött műanyag alkatrészt gyárt.

Büszkék vagyunk vállalati értékeinkre

100%-ban családi tulajdonú vállalkozás

A vállalatot a jelenlegi ügyvezető igazgató édesapja alapította, és azóta is családi tulajdonban van.

100%-ban családi tulajdonú vállalkozás

Évente több mint 1.300.000.000 alkatrészt gyártunk

A két gyár két helyszínen, 0-24-ben üzemel, ami lehetővé teszi számunkra, hogy ügyfeleink számára gyorsan skálázhassuk a termelést.

Évente több mint 1.300.000.000 alkatrészt gyártunk

Több mint 30 éves iparági tapasztalat

Az 1991-ben alapított Mikropakk már több mint 3 évtizede gyárt kiváló minőségű szerszámokat és fröccsöntött csomagolási megoldásokat.

Több mint 30 éves iparági tapasztalat

Több mint 20 szabadalmaztatott megoldás

A K+F+I mindig is főtevékenységeink egyike volt, amelyre bevételeink jelentős részét fordítjuk.

Több mint 20 szabadalmaztatott megoldás

Az értékteremtésre fókuszálva

Arra törekszünk, hogy megvalósítható és költséghatékony megoldásokat kínáljunk a márkatulajdonosok egyedi kihívásaira, így lehetővé téve számukra a kompetitív piacokon való kiemelkedést.

Az értékteremtésre fókuszálva

Innováció a fenntarthatóságért

Termékeinket és gyártási folyamatainkat igyekszünk úgy megtervezni, hogy elősegítsük a hosszú élettartamot és a keletkezett hulladék minimalizálását.

Innováció a fenntarthatóságért
play
video

Elfogadjuk a kihívást

Felvesszük a versenyt és készek vagyunk új megoldást nyújtani speciális csomagolási kihívására.

Logo