A Mikropakk gyárak folyamatos üzemben működnek, amelyhez éves szinten 11,5 GWh energiára van szükség. Vállalatunk kiemelt célja, hogy a fenntarthatóság jegyében tevékenységünk környezeti hatását minimalizáljuk és energiafogyasztását csökkentsük. Ennek érdekében számos zöld projektet fejeztünk be sikerrel, és folyamatosan keressük a további fejlesztési lehetőségeket.

Telepített napelemek budapesti telephelyünkön

Legutóbbi beruházásunk keretén belül mindkét telephelyünkön, a Mikropakk SILVER-ben és BLACK-ben egyaránt napelemeket telepítünk, amelyek a hosszú távú energiaellátást és környezetbarát működést hivatottak elősegíteni. Az alábbiakban ismertetjük, hogy a telepített napelemek hogyan

Megújuló energia: 300 kW szolár teljesítmény csökkenti a műanyag alkatrész gyártás lábnyomát

A napelemek telepítését alapos tervezés, valamint előkészítő munka előzte meg. Pontos megtérülési számítások alapján döntöttünk a projekt megkezdéséről, mely során több lehetséges verziót is megvizsgáltunk, hogy a lehető leghatékonyabb megoldást válasszuk.

A beruházás 2022 tavaszán indult az engedélyezési folyamattal, majd a telepítés két lépésben valósult meg. Budapesten már működik a napelem rendszer, ahol 216 darab 550 Wp teljesítményű napelem szolgáltat összesen legfeljebb 118,8 kWp teljesítményt. Salgótarjánban még folyamatban van a telepítés, itt várhatóan 408 darab 550 Wp teljesítményű napelem fog működni, összesen 224 kWp teljesítménnyel.

A napelemektől átlagosan évi 351,2 MWh energia megtermelésére számítunk, ami a vásárolt energia mennyiség 3%-át váltja majd ki.

Mindkét telephelyen a csarnokok tetejére telepítjük a rendszert, a teljesítmény különbség tehát a gyártócsarnokok méretéből adódik. A napelem telepítés minden előírásnak megfelel természetesen, beleértve a visszahatás védelmet is. Fontos kiemelni, hogy nem terveztünk sem hálózati visszatermelést, sem akkumulátoros energiatároló telepítését a beruházás keretében, ugyanis a termelt áram 99%-át saját fogyasztásra felhasználjuk.

play
video

Már a következő lépéseket tervezzük a még tisztább működésért

Gyáraink napelemes beruházása nemcsak környezeti, de pénzügyi előnyöket is biztosít. Bár az árampiac hullámzásai miatt nehéz pontos céldátumot számítani, a megtérülés biztosan bekövetkezik. Például, ha a villamos áram ára 150 Euro/MWh, a beruházás 5,5 év alatt megtérül. Ez az eredmény, valamint a karbon lábnyomunk további csökkentése bátorít minket arra, hogy újabb napelem beruházásban gondolkodjunk.

A következő lépés szintén alapos tervezést igényel, ugyanis a mostani beruházás során kiépített rendszer a rendelkezésre álló tetőfelületet egészét elfoglalja. A telephelyeken nincs elegendő hely földre telepíteni, így egy külső helyszínen tudnánk további naperőművet kiépíteni, amelyhez azonban kedvezőbb szabályozási környezetre lenne szükség.

Amíg ezek a lehetőségek tisztázódnak, folyamatosan figyeljük a kiépült rendszer hatását és eredményeit. Illetve minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy újabb és újabb módszereket találjunk a műanyag fröccsöntés és automatizált alkatrész gyártás energiahatékonyságának optimalizálására, hiszen tudjuk, hogy ez jelenti a jövőt.

Felelősséggel a műanyagok jövőjéért

Átfogóan gondolkodunk a környezetvédelemről, melyet jól szemléltet, hogy az elmúlt 10 év alatt 40%-kal csökkentettük az 1 kg műanyag előállításához szükséges energia mennyiségét. A termelés mellett a vízgazdálkodásra, az irodai működésre és termékeink környezeti hatásaira egyaránt kiemelt figyelmet fordítunk.

K+F+I tevékenységünk során is központi kérdés a fenntarthatóság. Arra törekszünk, hogy még hatékonyabb, környezetbarát megoldásokat találjunk a termelési folyamatokban, és így minimalizáljuk a környezetre gyakorolt hatásunkat. Tudjuk, hogy a fenntartható fejlődés nem csak az üzleti eredményekben, hanem a társadalmi hatásban is megmutatkozik, ezért törekszünk arra, hogy a lehető legnagyobb mértékben hozzájáruljunk a fenntartható jövő kialakításához.

Kapcsolódó szolgáltatások