A műanyagiparban az innováció már alapelvárás, mivel a megbízható megoldások mellett megrendelői elvárás a gyorsaság, fenntarthatóság és költséghatékonyság. A Mikropakk immár két évtizede kínál egyedi megoldásokat műanyag termékfejlesztés terén, legyen szó gyártói igények teljesítéséről vagy saját innovációink megvalósításáról.

Műanyag termékfejlesztés a Mikropakk K+F+I részlegén

Mindig nyitott szemmel járunk, folyamatosan keressük az új lehetőségeket, figyeljük az iparági trendeket, hiszen akár a megfelelő csomagolási megoldással is 20–50%-os költségcsökkentést érhetünk el partnereinknek miközben a csomagolás a végfelhasználók számára is előnyösebbé válik.

Műanyag termékfejlesztés a Mikropakknál

Több mint 30 év gyakorlati tapasztalatára építünk szerszámtervezés és fröccsöntés terén. Célunk, hogy minden projekthez jól működő, költséghatékony megoldásokat kínáljunk.

K+F+I csapatunk története egészen 2006-ig nyúlik vissza, automatizálási részlegünket pedig 2009-ben alapítottuk meg. Tapasztalt mérnök gárdával dolgozunk, amely jelenleg egy K+F+I vezetőből, három szerszámtervezőből és két automatizálási mérnökből áll.

Bár a csapat létszáma jellemzően 4-6 fő között mozgott, ez nem akadályozta meg azt, hogy folyamatosan új megoldásokkal és fejlesztésekkel álljunk elő. Szükség esetén külső, független partnereket is bevonunk projektjeinkbe, akik speciális részegységekben támogatják munkánkat.

Mikropkakk K+F+I csapat egy része

K+F+I csapatunk szoros együttműködésben dolgozik, tervezéstől az automatizálásig.

Duo core: gyártás és proaktív fejlesztések

A komplex megoldások iránti növekvő igények megkívánják, hogy egyszerre építsünk:

  • a nagy volumenű, megbízható fröccsöntésre, és
  • a párhuzamosan futó kutatás-fejlesztésre.

Az utóbbi során két irány vezérel bennünket (duo core szemlélet): hogyan csökkenthető egy termék ára, vagy hogyan optimalizálható maga a gyártási folyamat.

Emiatt döntöttünk úgy, hogy a gyártási folyamatainkat automatizációval egészítjük ki, hogy az innovációinkat valóban életre kelthessük. Középvállalatként gyors és rugalmas döntéseket hozunk; a K+F-vezetőnk, aki egyben a cég ügyvezetője is, minden projektet alaposan mérlegel.

Ha egy fejlesztésben technológiai vagy üzleti szempontból látjuk a fantáziát — akár ügyfélmegkeresésről, akár belső ötletből indul —, készen állunk beruházni. Ez jelentheti mérnöki kapacitás biztosítását, a gyártási folyamat átalakítását, vagy akár új berendezések beszerzését is. Megvannak a szükséges erőforrásaink és a stabilitásunk ahhoz, hogy ilyen projektekbe belevágjunk, ha látjuk bennük a hosszú távú értékteremtés lehetőségét.

Automatizált ipari berendezés egy fejlesztési projekt részeként

Fejlesztésből gyártás – nálunk a jó ötletből működő gép lesz

 

Proaktívan keressük a fejlődési lehetőségeket: nem várjuk meg, hogy a vevő kopogtasson, hanem mi kezdeményezünk, új ötletekkel állunk elő a hatékonyság, a fenntarthatóság, a költségoptimalizálás és a végfelhasználói élmény javítása jegyében.

Bevételünk közel 4%-át fordítjuk kutatás-fejlesztésre, mivel hosszú távon ebben látjuk a legnagyobb hozzáadott értéket:  versenyképes árral rendelkező, mégis magas funkcionalitású és gyárthatóság szempontjából optimalizált termékek megalkotásában.

Műanyag termékfejlesztés, ötlettől a sorozatgyártásig

A termékfejlesztés nálunk mindig egy jól strukturált, mégis rugalmas folyamat, ami vevői vagy külső partneri ötletből, illetve házon belüli elképzelésből is kiindulhat. Az első lépés minden esetben egy kiscsoportos ötletelés, majd a koncepciókat ipari formatervezőnk segítségével öntjük végleges alakba , aki ismeri a fröccsöntés sajátságait, ezáltal  a gyárthatóságot is figyelembe veszi a tervezés során.

A jóváhagyott koncepciót SAFE-modellé alakítjuk, ezt követi a 3D nyomtatott prototípus, majd egy pilot szerszám, amellyel néhány ezer darabot gyártunk tesztelésre. Ha minden működik, akkor a fejlesztés szintet lép és jöhet a nagyobb volumenű gyártás.

A folyamat során szimulációs szoftverekkel, alapanyag vizsgálatokkal és belső tesztelésekkel biztosítjuk a minőséget – ehhez segítségünkre van egy kisméretű belső labor (kemencével és mérőfülkével). Komplexebb projekteknél partneri együttműködésre támaszkodunk, hiszen kompetenciaközpontként fontos, hogy tudjuk, mikor kell külső szakértelmet bevonni.

Nagy hangsúlyt fektetünk a termék optimalizálására (mint pl.  tömítőélek, bordázatok, anyagvastagságok, stb.) is, hogy a végső termék funkcionálisan és gazdaságosan is működjön.

Mivel több felhasználási területre gyártunk műanyag alkatrészt, ezért párhuzamosan a főbb területeken kísérleteket végeztünk PCR anyag alkalmazásával, hogy információkat szerezzünk. Ezekből a sokrétű tapasztalatokból kiindulva – pontosan tudjuk, hova lehet és érdemes PCR anyagot beépíteni. 

Például az élelmiszeripari termékekhez jelenleg a piacon nem elérhető élelmiszeripari minőségű PCR anyag, ezért ezen a  területen a PCR anyag még nem alternatíva. Tapasztalataink felhasználásával jelenlegi és jövőbeli vevőinknek is támogatást tudunk nyújtani egy új fejlesztés során. 

A fenntartható és skálázható működésre szabott tervezés

A skálázhatóság érdekében minden fejlesztésünk előtt szűk keresztmetszet-elemzést végzünk, és ha kell, félautomata vagy automata szerelősorokat tervezünk hozzá.

A fejlesztési ciklus – az új termék komplexitásától függően – általában fél-egy évet vesz igénybe, és nem csak műanyagban gondolkodunk: multi-materiális megoldásokkal (amely lehet fém, papír és műanyag is egy terméken belül) törekszünk a fenntarthatóságra – mindezt úgy tervezve, hogy a termék élettartamának végén az anyagok könnyen szeparálhatók és újrahasznosíthatók legyenek.

Anyagpárosításokat is vizsgálunk, mert bizonyos kombinációk – ha szennyezettek – veszélyes hulladéknak minősülhetnek. A Henkel RE-NEW 2.0 projekt során ezt a problémát oldottuk meg: a termék harmonikaszerű kialakítása megkönnyíti a használatot, az alumíniumtasak pedig a külső műanyag csomagolástól különválasztható, így mindkettő szelektíven kezelhető.

Nem minden fejlesztésünk jut el a megvalósításig, de ezekből is sokat tanulunk. Fenntarthatósági szempontok alapján továbbfejlesztettük az egyik sikeres termékünket, a  GENIUS GUN PUR-hab adagolófejet. Az eredeti piros alapszínhez képest eltérő színt kaptak a PCR műanyagból készült elemek, hogy megkülönböztethetők legyenek. A megrendelő azonban ragaszkodott az eredeti piros színhez, így szembesültünk azzal a problémával, hogy a piros színezék eltérő árnyalatban jelenik meg a szűz- és a PCR-alapanyagban. A végleges megoldást ennek figyelembevételével kellett megalkotni. Az ilyen visszajelzések segítenek a termék finomhangolásában.

Van egy ötlete? Segítünk a megvalósításban

Akár egy új termék fejlesztéséről, akár egy meglévő gyártási folyamat automatizálásáról van szó, a Mikropakknál készen állunk a közös munkára. Tapasztalt csapatunk már a legelső lépéseknél bekapcsolódik, hogy a megoldás ne csak működjön, hanem gyorsan, költséghatékonyan és megbízhatóan szolgálja az üzleti céljait. Keressen minket, ha olyan partnerre van szüksége, aki nemcsak legyártja, hanem tovább is gondolja az elképzeléseit.

Kapcsolódó szolgáltatások